2017. február 21., kedd

Fa-sorsok Budapesten

Az alábbi képeken budapesti fák sorsát ismerhetjük meg a város egyes területein. Olyan eseteket gyűjtöttem csokorba, ahol a leglátványosabb volt a lombtömeg eltűnése Budapest bioszférájából. Hat eset, amelyből négy egyértelműen állami beruházás, de a maradék kettőnél is volt szerepe állami vagy önkormányzati szereplőnek abban, hogy mi történik a területtel. A példákból úgy tűnik, az eleve túlépített városban valami mindig fontosabbnak bizonyul, mint az oxigént termelő növények élete.

Következzenek a példák, a Google Earth időskála funkciójával kinyert műholdkép-animációk segítségével.

A Dagály fürdő esete viszonylag ismert történet. A fák egy része az új úszópalota, a part mentén levő fasor pedig ehhez kötődően a frissen épített árvízvédelmi fal áldozata lett.



A Fradi-pálya környéke is teljesen átalakult. A stadion arrébb tolódott, a körút mellett pedig megkezdődött a Telekom székház építése. Itt sem jártunk túl jól zöldfelületi téren.


Egy kicsit korábbi pusztítás nyomai a Hajógyári-sziget Árpád hídhoz közelebbi részén. Látható, hogy a terület egy részét régészeti feltárás érintette. Biztos, hogy ehhez ennyi fa elpusztítása kellett?


Egy nem túl ismert projekt a XIX. kerületből. Az történt, hogy valaki az egykori FŐKERT telephelyet szemelte ki a kispesti labdarúgó utánpótláscentrum helyszínének, ami egy fákkal sűrűn tűzdelt terület (volt) Kispest kertvárosi része és az M5 bevezető között. Megszerezték, legyalulták. Elvileg idén indul a focipályák kialakítása a fák helyén.


A Nemzeti Közszolgálati Egyetem építkezései a város egyik legpatinásabb múltú közparkja, az Orczy-kert zöldjébe harapnak bele. Az animáción a park Nagyvárad térhez közeli szegletének átalakulása látható.


A XIII. kerületi Tutaj utcai óvoda és park megmentésére civil összefogás szerveződött, volt több tüntetés, a szervezők igyekeztek párbeszédet kialakítani a kerületvezetéssel. Mindhiába. A fagyűlölet pártfüggetlen. A területet eladták, az óvoda és a fák túlnyomó része eltűnt, és elindult az eleve zsúfolt területen az újabb soklakásos társasház építése.


Bónuszként pedig íme a József nádor téri mélygarázsnak köszönhető környezetalakítás:


Az összkép tehát nem a legjobb, és ha nem figyelünk oda, ugyanilyen szomorú lesz a folytatás. A Ligetben és a Római-parton már régóta folyik a küzdelem az ész nélküli "fejlesztésekkel" szemben, de a város számos pontján bukkannak fel hasonlóan káros projektek: most éppen a Budai Irgalmasrendi Kórház tüntetné el szinte az összes fát a területéről a kórház fejlesztése okán.

Update: az Urbanista cikke alatti egyik komment hívta fel a figyelmemet a Kopaszi gát melletti területre, ahol a Google Earth tanúsága szerint a következők történtek 2016 szeptembere és novembere között. No comment.




1 megjegyzés:

Mérges Zöld írta...

A fák ellenes viselkedést a mohóság, és a korrupció indokolja/alátámasztja. A vezetés gondolkodás nélkül, igyekszik módszeresen tönkretenni az élhető város lehetőségét. A közösségi, és főleg a ZÖLD KÖZÖSSÉGI területek feláldozása az off-shore lovagok nyereségvágya oltárán (főleg, hogy a ministránsok is részesülnek az adományok révén!) a többi emberrel szembeni brutális aljasság. Ez történik mostanában.